h_logo
b_logo c_logo d_logo mk_logo
2019-06-19
Gyárfás

ABC


Merényi Erzsébet

Születési idő: 1952
Lakóhely(település): Budapest
Foglalkozás(ok): Kutató
Megjegyzés (rövid életrajz): A helyi általános és középiskola elvégzése után a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika szakon szerzett diplomát, majd 1980-ban ledoktorált. Az egyetemen ismerkedett meg a számítógépes programozással, mely meghatározta további pályáját. Az egyetem elvégzése után a Központi Fizikai Kutatóintézetben helyezkedett el, ahol amerikai kutatásainak megszakításával közel 10 évet dolgozott. Itt került homlokterébe az űrkutatás. A tudományos adatok analízisében számítógépes matematikai alkalmazások nélkül többé nem lehetett versenyképesnek lenni a világban. Szakmai életútjának kiemelkedő állomása 1986, amikor nemzetközi együttműködés keretében a Vega űrszonda Halley üstökösnél tett látogatása kapcsán keletkezett adatok feldolgozásában vett részt. A kamerahiba miatt nem sikerült fényképeket matematikai eljárás hozta értékelhető minőségbe számítógépen. Ezáltal tanulmányozhatóvá vált az üstökös forgási, felszíni és egyéb tulajdonsága. Az Európai Űrügynökség kiadásában több mint 100 kép jelent meg munkáiból. 1990 óta a digitális képfeldolgozás fejlettebb formájával foglalkozik. Spektrális képekből következtetnek arra, milyen ásványok találhatók a Mars felszínén. Mezőkovácsháza Városért kitüntetésben részesült 1998-ban matematikusi, kutató tevékenységéért,az Apolló programban való részvételért.
Település: Mezőkovácsháza


Ki-kicsoda | Alkotások | Képeslap | Tárgyi emlékek | Összetett keresés | Fórum | Kapcsolat | Gy.I.K.