Helyismereti adattár

thumb

Kovalcsik Pál

Születési hely:
Mezőkovácsháza
Születési idő:
1925
Elhalálozási helye:
Mezőkovácsháza
Elhalálozási idő:
1948. január 27.
Rövid életrajz:
  1. január 4-én a helyi ÁVH hivatal felszólította Marycz Győző plébánost, hogy tegyen nyilatkozatot a demokrácia mellett, ítélje el a hazaárulókat. A plébános úr nem volt hajlandó megjelenni a bizottság előtt. Határozatot hoztak arról, hogy 1949. január 5-én reggel 10 órára hagyja el a községet. 4-én a délutáni órákban a plébánost 60 tagú küldöttség kereste fel. Tudomására hozták a NB határozatát, 1 példányt át akarták adni részére, de ő azt nem fogadta el, sőt kijelentette, nem veszi tudomásul a leírtakat, és továbbra is a községben marad. A hívekkel is közölte a határozat tartalmát. Másnap 9 órától a hívek gyülekezni kezdtek a parókia köré. Piaci nap volt , és valaki elkiabálta magát,hogy viszik a papot, mire az ott tartózkodó emberek rohantak megvédeni a plébánost. 11 órakor a kiszállt nyomozók el akarták vezetni, de ekkor Kovalcsik Pál odarohant, és azt kiáltotta, márpedig csak a testén keresztül. Makó karhatalmistái jöttek segítségül, Kovalcsikot is elvitték, akkor volt 23 éves. Összetört testét hazahozták, de nem tudtak rajta segíteni, a kórházban meghalt.
Település:
Mezőkovácsháza
Foglalkozás:
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
A mű helye:
Lakóhely:
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search