Helyismereti adattár

thumb

Leipniker Adolf dr.

Születési hely:
Csanádapáca
Születési idő:
1887
Elhalálozási helye:
Elhalálozási idő:
Rövid életrajz:
1887-ben született Csanádapácán. Középiskoláit Aradon, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Pályáját 1913-ban a gyulai közkórházban kezdte meg, ahol a világháború kitörésekor alorvos volt. A mozgósításkor hadbavonult és a szerb, orosz és albán frontokon teljesített orvosi szolgálatot. 1918. végén szerelt le. Kitüntetései: Signum Laudis, Károly csapatkereszt, 2. osztályú Vöröskereszt emlékérem. A leszerelés után Battonyán kezdett magán orvosi gyakorlatot, 1925-ben községi orvosnak választották meg, 1926-ban pedig ügyvezető községi orvos lett. Tizenkét ágyas magánkórházat tart fenn Battonyán, melynek sebészeti, belgyógyászati és nőgyógyászati osztálya van. Tagja a község képviselőtestületének, a BTK. sportegylet elnöke, a község társadalmi és kulturális egyesületeinek tevékeny tagja és szakirodalmi téren is működik a Budapesti Orvosi Újságban.
Település:
Battonya
Foglalkozás:
Orvos (ügyvezető községi orvos)
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
A mű helye:
Lakóhely:
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search