Helyismereti adattár

thumb

Nagy Dániel

Születési hely:
Battonya
Születési idő:
1886. augusztus 11.
Elhalálozási helye:
Budapest
Elhalálozási idő:
1944. március 14.
Rövid életrajz:
\"Parasztcsaládból származott. Apja kétszer is szerencsét próbált Amerikában, édesanyja korán meghalt, ezért nagyanyja vette gondjaiba. Öt gimnáziumi osztályt végez, majd autodidaktaként képezi magát. Szépen hegedül és énekel, fiatalon vándorszínészekhez csatlakozik. A 20. század elején Rudi Rudolf művésznéven az Aradi Nemzeti Színházban karénekes és segédszínész. Sorsa jobbra fordulását házasságának köszönheti. 1912-ben miniszteri engedéllyel feleségül veszi egy jómódú újaradi kereskedő tizenöt éves leányát, Dengl Bertát. Az I. világháború kitörésekor a katonai szolgálat alól felmentik, miután néhány lábujját összeroncsolta és szimulánsként elmegyógyintézetbe záratta magát. Írói tűzkeresztségének éve 1915. Megpályázza az Érdekes Újság \"\"háborús novella\"\"-pályázatát, s elbeszélésével elnyeri az első díjat. Sokat köszönhet a zsűri elnöke, Osvát Ernő \"\"tehetség-felfedező lázának\"\". Most már saját nevén közli a Nyugat 1918-as évfolyamában folytatásokban Börtönök bús lakója c. regényét, s ugyanitt megjelenik Pistike c. dramolettje, majd Sárika c. novellája is. Regénye könyv alakban is megjelent (1919).\"
Település:
Battonya
Foglalkozás:
Író, szerkesztő
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
Kötetei: Börtönök bús lakója (regény, Bp. 1919)%3B Novellák (Arad 1922)%3B Piros frakk (regény, Arad 1922)%3B Hogyan kopaszodott meg Grün Bernát (elbeszélés, Arad é.n.)%3B Egy úriasszony kalandjai (kisregény, Arad é.n.)%3B Árvák (elbeszélések, Arad 1924)%3B Egy szegény kisfiú élettörténete (elbeszélések, Mv. 1925)%3B Cirkusz (regény, Kv. 1926, második kiadás, válogatott novelláival együtt, Csehi Gyula bevezető tanulmányával, 1967)%3B Májusi szerenád (kisregény, Arad 1928)%3B Édes kisfiam (elbeszélések, Bp. 1940)%3B Száz novella (Bp. 1943)%3B Egy szív megszakad (regény, Bp. 1944). Számos regénye és színdarabja kéziratban maradt.
A mű helye:
Lakóhely:
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search