Helyismereti adattár

thumb

Vertán Béla

Születési hely:
Battonya
Születési idő:
1879
Elhalálozási helye:
Elhalálozási idő:
Rövid életrajz:
1879-ben született Battonyán. Középiskoláit Szegeden és Nagyszebenben végezte, azután három évig a budapesti József műegyetem hallgatója volt, 1911. óta pedig birtokán gazdálkodik. A világháborúban az olasz fronton szolgált, egészen 1916-ban történt felmentéséig. Kitüntetése: Signum Laudis. Tagja. A vármegye törvényhatósági bizottságának és közigazgatási bizottságának, valamint Battonya nagyközség képviselő-testületének. A Csanád-és Arad megyei Takarékpénztár R. T. elnöke. Amikor a kommunizmus után, az oláh megszállás alatt betört oláh hordák vad pusztítást vittek véghez a szomszédos Nágel-féle tanyán és innen minden ékszert, pénzt és más értéket elvittek, az ott levő szomszédos birtokosokkal együtt őt is súlyosan inzultálták. Az októberi forradalom alatt felajánlott kormánybiztos főispánságot nem fogadta el. 370 Kh földdel rendelkezett. (1926)
Település:
Battonya
Foglalkozás:
Földbirtokos, gazdálkodó
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
A mű helye:
Lakóhely:
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search