Helyismereti adattár

thumb

Vásárhelyi Sándor

Születési hely:
Arad
Születési idő:
1891
Elhalálozási helye:
Budapest
Elhalálozási idő:
1941
Rövid életrajz:

Kézdivásárhelyi Vásárhelyi Sándor 1891-ben született Aradon. Középiskoláit Aradon, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, azután a közigazgatási pályára lépett és mint közigazgatási gyakornok, Csanád vármegyénél kezdte megy pályafutását. 1916-ban szolgabíróvá választották meg, 1920-ban megválasztották főszolgabírónak. Elnöke az Mezőkovácsházi Torna Egyletnek. Kimagasló szerepet töltött be a község társadalmi és kulturális életben.

Elnöke a Magyar Konzervgyárosok Szövetségének.

Díszpolgár volt, életében utcát neveztek el róla, a mai Dózsa utca Petőfi és Alkotmány utca közötti szakaszát.

Település:
Mezőkovácsháza
Foglalkozás:
főszolgabíró, országgyűlési képviselő
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
A mű helye:
Lakóhely:
Mezőkovácsháza
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search