Helyismereti adattár

thumb

Bisztray Tamásné gróf Csáky Kornélia dr.

Születési hely:
Somodi
Születési idő:
1910. április 16.
Elhalálozási helye:
Békéscsaba
Elhalálozási idő:
2008. május 31.
Rövid életrajz:
Anyai ágon Hollósy Kornélia dédunokája volt. Kassán kezdte, majd Budapesten fejezte be elemi iskolai tanulmányait. A polgári iskolát magánúton végezte. Egy évig leányinternátusban tanult, Drezdában. Ezután a dombegyházi évek következtek. 1937-ben férjhez ment dr. Bisztray Tamáshoz. Házasságukból négy gyermek született. 1944-ben férjét behívták katonának, ő pedig apósáékkal Budapestre menekült. 1945 márciusában visszatért Békéscsabára. A háború után dombegyházi kastélyukat és a családi kriptát garázda elemek kifosztották, fokozatosan megsemmisítették. Gróf Csáky Kornélia és férje Békéscsabán élt nagyon nehéz körülmények között. Dr. Bisztray Tamás 1988-ban elhunyt. A rendszerváltás után a kárpótlási törvény értelmében birtokai egy részét visszakaphatta a család, így azt a földterületet is, ahol a kastély és a sírkápolna állott. 1997-ben a grófnő itt felépíttette a Szent Kornélia-kápolnát. Évről évre bőséges adományokkal látta el Dombegyház legrászorultabbjait, segítőkészsége példaértékű volt. Dombegyház önkormányzata 2007-ben kulturális értékteremtő munkájáért és karitatív tevékenységéért Dombegyházért Emlékéremmel tüntette ki.
Település:
Dombegyház
Foglalkozás:
földbirtokos
Működési terület:
Munkahely:
Jelentősebb művei:
A mű helye:
Lakóhely:
Kassa, Budapest, Dombegyház, Békéscsaba
Dokumentum:
Nincs letölthető dokumentum
Press enter to search